T-Systems

 

Szűrők törlése

Archívum

Leginkább
Megnéztük az inkákat a Szépművészetiben. Meglepetés volt: sokkal érdekesebb, mint gondoltam. A történetet ifjúsági regényekből ismertem: Atahualpa, Pizarro, az arrannyal megtöltött terem... Arany nem sok volt, meglepően modernnek ható kerámia annál több.
Értékelés

Tegnap megtartottuk az utolsó foglalkozást az iskola outsourcing-kurzusán. „Megtartottuk” - jogos a többes szám, mivel az idő nagy részét a hallgatók kiscsoportos előadásainak szenteltük. Négy téma: egy az outsourcinggal kapcsolatos politikai nézetekről és vitákról, egy az IT-s munkaerőpiacra gyakorolt hatásáról, egy Latin-Amerika versenyképességéről az off-shore piacon, és egy a tehetségért folytatott versenyről. A foglalkozás végén egyórás írásbeli vizsga, majd közös értékelés.

Néhány tanulság. Kezdjük a problémákkal. A rendelkezésre álló idő (négy darab, egyenként négyórás foglalkozás, mindegyik szombat délelőtt) rövid ehhez a témához, válogatni kell, következésképpen sok fontos dolog kimarad. A röpdolgozat és a vizsga sok időt elvisz. A hallgatóság szakmai szempontból vegyes, a társaság egy része vérprofi outsourcing-szolgáltatóktól jött - ehhez nehéz alkalmazkodni, ideális esetben a csoportot ebből a szempontból ketté kellene választani (kezdők, haladók? Ezen még gondolkodom.) Több időt kellene szánni az esettanulmányok feldolgozására - igen, ez megint az időkeret problémája. „Didaktikusabbá” kellene tenni a diasort - lehet, kérdés persze, hogy mit is értünk ez alatt.

Folytassuk néhány pozitívummal. Kétség nem fér hozzá: ennek a témának helye van a tanrendben. Jó döntés volt a témakör üzleti-stratégiai-közgazdasági vonatkozásaira koncentrálni, és nem a közvetlen gyakorlatra - IT-sek az utóbbival úgyis találkoznak, az iskolai tanulás célja inkább a látókör bővítése, az összefüggések bemutatása. Jó volt vendégeket hívni, méghozzá többféle közegből: a többségük kiválóan teljesített - közben vitte az időt persze, néha többet is a tervezettnél, az ember nem szívesen állt le egy tapasztalt, hiteles, jól beszélő szakértőt. Jó volt összekötni a témát az egyéni fejlődési stratégiákkal - személyes beszélgetésekből is érzékeltem, hogy a hatás nem maradt el. Nem okozott problémát, hogy a példák sorát menet közben is bővítettük, hiszen amiről szó van, az maga a véres valóság. A hallgatók nem mondták, de teljesen egyértelmű volt: egy ilyen témát sokkal alaposabban át lehet beszélni, ha a hallgatóság tagjai többféle érintett országból jönnek, még egy kis verseny is van közöttük, ráadásul aktívak, nem rejtik véka alá, amit tapasztalatból tudnak - ez a sokszínűség a rendelkezésünkre állt, az aktivitás is kiváló volt.

Végezetül egy elgondolkodtató kérdés, amit nem sorolnék sem a jó, sem a rossz oldalra. A hallgatók kiscsoportos eladását kollektíven értékeltem, vagyis egy csoportban mindenki azonos pontszámot kapott. (Ezt a módszert szoktam használni az akciótanulási projekteknél is.) Látszott, hogy a hallgatók egy része ezzel nehezen békült meg, és a csoportos munkával is problémák voltak. Igen, igen, igen. Mégis, gondoljuk át a következőket: távol áll ez a szituáció a valóságos világ helyzeteitől? Maradjunk a témánknál: mi is az outsourcing lényege? Az hogy emberek és szervezetek hálózatában dolgozol. Nem magad csinálsz mindent, hanem megosztjátok a munkát: közösen dolgoztok valamin, amit aztán a piac fog értékelni.

Mikor működik ez jól? Ha a megoldandó probléma, a feladat jól van strukturálva, ha a kapcsolódási pontok (mondhatnám azt is: az interfészek) ki vannak dolgozva, a van átgondolt munkamegosztási rend, ha mindenki betartja a „szolgáltatási szerződés” rá vonatkozó pontjait, ha értelmes, szervezett és intenzív a kommunikáció, ha a végén, a közös munka eredményeként opera születik, és nem esztrádműsor. Nem az outsourcing sikerének fontos feltételeit soroltam fel éppen? És miből lehet ezeket megtanulni? Hát, leginkább gyakorlati tapasztalatokból.   

Vénusz
Mozi: Vénusz. Ismerős téma: adva van egy öreg ember meg egy fiatal lány, egy világ választja el őket egymástól, aztán a végén valahogy mégis egymásra találnak. Ez így akár unalmas is lehetne, néha kicsit az is, DE: az öreget Peter O'Toole játssza. Nem teszek linket - nincs rá szüksége.
WASP / 2

Június 27-én írtam egy bejegyzést WASP címmel Danah Boyd blogesszéjéről. Érdemes beleolvasni az olvasói kommentárokba, leginkább akkor, ha valaki olvasta az erdetit. Azért mondom, hogy "beleolvasni", mert a lista nagyon hosszú, aligha valószínű, hogy valakinek türelme lenne hozzá (hacsak nem blogszociológus), ráadásul rengeteg kommentár született másutt is, a témát felkapta a világ, a BBC-től kezdve a rejtőzködő véleménymondók átláthatatlan köreiig.

Miért érdemes beleolvasni? Egyrészt mert tényleg érdekes kérdés az, hogy miként jelenik meg a társadalmi tagozódás a hálón, és Danah pont erről ír, a kommentárok erről szólnak. Másrészt összehasonlításokat lehet tenni a hazai és az ottani vitakultúrával kapcsolatban, óvatosan persze, kerülve az általánosításokat..

Vegyes

A jövő héttől három hét szabadság következik, ami azt is jelenti, hogy ebben az időszakban ritkábbak lesznek a bejegyzések, helyettük fürdés, torna, napozás. Két dolgot viszont most még szeretnék gyorsan feljegyezni ide, hogy el ne felejtsem őket.

Az egyik Laky Norbert kommentárja a június 25-i bejegyzéshez, a remixek és mash-upok témájához: igen, nagyon érdekes kérdés, hogy az emberek miért dolgoznak ingyen, és itt nem csak a jodás-vaderes filmecskékről van szó, hanem jóval komolyabb dolgokról, nagyszabású projektekről: Linux, Wikipedia vagy akár az a bizonyos aranybánya, ahol talán akkor is születtek volna értékes eredmények, ha nincs érte fizetség. Vélemény erről (közgazdasági, pszichológiai, filozófiai stb.) sokféle van, de ezt inkább kutatni kellene, módszeresen felkeresni azokat az embereket, akik ilyesmit csinálnak, és megkérdezni őket, tényleg, miért is csinálják.

A másik: a legújabb San Franciscó-i áramszünet, ami egy sor informatikai szolgáltatást is leállított. Látom, hogy Nicholas Carr már kommentálta a blogjában (július 25.), hiszen ami történt, az belevág a világképébe. Információs társadalom ide, tudásgazdaság oda, az emberiség függése a fizikai jellegű forrásoktól és infrastruktúráktól nem csökkent, sőt. Ezzel a témával is foglalkozni kell.         

Akciótanulás

A nyári vakáció előtti utolsó napokat az idei akciótanulási kurzus hallgatóinak értékelésével töltöm. Hét csapat volt, vagyis hét projekt, ami pont hárommal több, mint amennyi tapasztalataim szerint ideális lenne. Volt két klasszikus üzleti tervezési feladat induló vállalkozások számára, egy harmadik vállalkozásnál egy gépsor eladásához kellett döntési alternatívákat kidolgozni.

Két projekt tárgya a tudásmenedzsment volt, az egyik egy csúcstechnológiai világcégnél, a másik egy nemzetközi banknál futott. Azonos alapkérdés: hogy lehet a szervezet különböző pontjain folyamatosan keletkező tudást feltérképezni, rögzíteni, hozzáférhetővé tenni, megosztani. Az előbbinél konkrét informatikai megoldásokat kellett értékelni, az utóbbinál a tudásmenedzsment általános indulóhelyzetét kellett felmérni.

Szinte minden ilyen kurzuson akad külföldi terjeszkedési projekt - most is volt, méghozzá az elektronikus kereskedelem egyik vezető hazai cégénél. A hetedik feladat a sport világából jött: mit lehet kihozni üzleti szempontból egy csapatból, a hozzá tartozó infrastruktúrából és vállalkozási ökoszisztémából.

A záró prezentációk, beszámolók, mindenféle mellékletek elkészültek, és most itt tornyosodnak a gépemen egy mappában. Hat éve fut ez a program, van tehát vagy tizenöt hasonló mappám. Ötven-hatvan projekt tapasztalatai: tervek, diasorok, dokumentációk, számítások, modellek. Mi lesz, mi legyen velük? Igen, valamiféle tudásmenedzsment rendszer kellene hozzájuk. Idén volt egy (nepáli) asszisztensem, ő rendezte és értékelte az eddig felhalmozódott anyagokat, de ez nyilván nem elég.

Mi lenne az ideális tudásmenedzsment megoldás ezekhez az akciótanulási projektekhez? Erősödik bennem az a meggyőződés, hogy a projekt-blog. Látom, hogy a blogolás gyakorlata a nyugati egyetemeken futótűzként terjed, nagyon érdekes példák vannak.. Egyre több egyetemi honlapon fedezem fel a személyes, a tematikus és a projekt-blogok listáját. Itthon egyelőre kevés példát látok erre, de azért akadnak. Dragon Zoltán egyik bejegyzése alapján jutottam el a Szegedi Egyetem Angol-Amerikai Intézetéhez: látom, hogy ott például már vannak blogok, bár gazdáig aktivitása különböző.  

Keverem, kavarom

„…A hálózati kultúra… a remixet használja domináns megjelenési formájaként” - írja Kazys Varnelis egy, a blogján nemrég publikált tanulmányában. Majd pár sorral lejjebb így folytatja: „…a hálózati kultúra remixet és a valóság aktuális darabjait adja, a jelen kultúrájának mindenféle elemeit összevegyítve…”.

Remix és mash-up. Végy innen is valamit, meg onnan is valamit, meg amonnan is, aztán jól rázd össze az egészet és tálald egy kis jéggel. Don Tapscott és Anthony Williams hosszasan értekeznek erről a gyakorlatról a Wikinomics-ban. A művelőit „prosumer”-eknek, gyártó-fogyasztóknak nevezik, nyilván a „producer” és a „consumer” szavak összevonásával. A gyártás és a fogyasztás közötti határvonal elmosódik - állítják. Egyre több olyan termék és szolgáltatás van, amit a fogyasztók valamiféle kreativitási platformként használhatnak: továbbfejlesztik, módosítják azokat, és ha kedvük tartja, összekeverik őket más dolgokkal.

Kár ez ellen védekezni, mondják a szerzők, inkább támogatni kell az emberi kreativitás ilyesfajta kiélését: aki nyitottá teszi a platformját, az hűséges társakra lel, igazi termelő-fogyasztói közösséget építhet maga elé, ingyenes munkaerőt felhasználva. Az emberek dolgoznak, kevernek-kavarnak, mert kedvük van hozzá, mert jól érzik magukat közben, és észre sem veszik, hogy a globális kapitalizmus bástyáit erősítik, a Wall Streetnek hajtják a hasznot. Aki elzárkózik, a kapuit zárva tartja a kreatív hordák előtt, az hosszú távon rosszul járhat, mert a hívei ráunnak, irigy kutyának nyilvánítják és átpártolnak a többiekhez.

Mindezt persze nehéz elfogadni, súlyos ellenérvek is vannak, de a figyelmes szemlélő láthatja, hogyan tesznek óvatos lépéseket a nyitás irányába az üzleti világ neves képviselői. Itt van például a Lucasfilm. Májusban bejelentették, hogy a rajongók számára lehetővé teszik a Csillagok háborúja sorozat filmrészleteinek remixelését, méghozzá az Eyespot platformján. Megnéztem, a friss fogyasztói remix-koktélok, mash-upok valóban ott vannak a sorozat honlapján.

A remix lehetőségén kívül van itt azonban egy másik érdekes kérdés is. Találós kérdés következik. Kapok a zöldségestől ajándékba egy kosár almát. A szomszéd boltból lopok egy kiló lisztet. Aztán mindezekből sütök egy finom almáspitét. A kérdés: kié lesz ez a pite? Pont ezt a kérdést, a tulajdonjog problémáját feszegeti a Stanford Egyetem professzora, Lawrence Lessig a The Washington Post hasábjain (július 12.). Ha valaki az Eyespot honlapján mixel össze valamit, akkor az eredmény övé lesz: megoszthatja másokkal, akár az Eyespotnál, akár másutt. A Lucasfilmsnél azonban az a szabály, hogy az „alkotó” lemond a szerzői jogairól a cég javára, méghozzá ingyen. Ha a koktél jól sikerül, a vállalat hozzáadhat valami reklámot, és kedvére mutogathatja. A jog szerint a remix derivátum, tulajdonjoga a Lucasfilmet illeti.

A verseny majd eldönti, írja Lessig, hogy hosszú távon működőképes-e ez a modell, meddig hajlandók a tömegek ingyen dolgozni úgy, hogy nem rendelkezhetnek remix-kreativitásuk termékeivel.   

Egészség

A múlt év novemberében írtam egy négy részből álló bejegyzéssorozatot minden idők legnagyobb egészségügyi informatikai projektjéről. A brit kormány akciójáról van szó, egy grandiózus vízió megvalósításáról, az egész ország egészségügyi információs rendszerének elektronizálásáról és integrálásáról: bárhonnan lehívható személyes és kezelési adatok, elektronikus receptek, digitális röntgentár, internetes bejelentkezési rendszer meg minden más, amit csak el lehet képzelni.

Mivel egy iskolai oktatási feladat miatt el kell olvasnom néhány anyagot a magyar egészségügy reformjáról, megkerestem ezt a bejegyzés-szappanoperát (lám, mire jó a blog!), és rákattintottam arra a linkre, amelyik a National Program for Information Technology honlapjára vezet. Lássuk, mi újság. A kirándulást nem bántam meg. Előtte, mint mondtam, némi időt magyar hivatalok honlapjainak böngészésével töltöttem anyagok után kutatva, így rögtön képet kaptam arról, milyen különbségek vannak a hazai és a brit tájékoztatási politika és gyakorlat között.

A legérdekesebb anyag, amit a briteknél találtam, egy idén áprilisban nyilvánosságra hozott parlamenti jelentés a projekt állapotáról, valamint az erre adott miniszteri válasz. A vaskos jelentés lényegében megismétli azokat a problémákat, amelyek már a múlt évben is kiolvashatók voltak a korábban publikált jelentésekből, újságcikkekből, szakértői és politikusi véleményekből, elszámolásokból: nem lehet pontosan tudni, hogy a gigantikus projektnek mi lesz a haszna és mennyibe fog kerülni, késés minden vonalon, nagy szállítók adták fel a harcot, a vezetőket úgy cserélik, mint más az inget, a gyakorló orvosok véleményét nem vették kellő mértékben figyelembe, stb.

Egy jellemző megállapítás, ami drámaian jellemzi a nagy állami informatikai projektek helyzetét: a projekt összköltségére vonatkozó becslések 6,2 és 20 milliárd font között mozognak. Ez bizony meglehetősen nagy különbség. Mindeközben persze jönnek a győzelmi jelentések is a már működő rendszereken lebonyolított ügyekről, a digitalizált dokumentumokról, az elektronizált kórházakról.

Ha már itt tartunk, és kellőképpen felhergeltük magunkat, érdemes elolvasni egy elemzést egy „kis” egészségügyi informatikai projektről is: arról, hogy milyen eredménnyel hasznosítják egyes japán kórházak a vonalkódos rendszerüket.

Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal

A The Wall Street Journal július 20-i számában két teljes oldalnyi összeállítást találtam a blogokról. A lap szerint évfordulóhoz érkeztünk,  az első blog tíz évvel ezelőtt jelent meg, a szerzője Jorn Barger volt.

Az összeálítást bevezető cikk szerzője, Tunku Varadarajan szerint a blogírás kezdetben a „nerd”-ök szokása volt, mára azonban tömegjelenség lett belőle, több tízmillió példánnyal. Varadarajan azt is leszögezi, hogy a blogokban olyan gondolatokok és nézetek is gyakran megjelennek, amelyek szerencsésebb esetben gazdáik „lázas fejében” maradtak volna, vagyis a világ jól meglenne nélkülük is. A cikkben van egy érdekes kifejezés, angolul így szól: „intellectual skin contact”: azt a jelenséget jelölik vele, amikor valaki azért ír blogot, hogy így találja meg az elvbarátait és érintkezzen velük, intellektuálisan persze.

Az összeállítás több érdekes embert is megszólaltat a blogokról, köztük Tom Wolfe-ot, a jeles írót, aki Marshall McLuhanra hivatkozva kifejti, hogy a modern kommunikációs technológia a fiatalokból „primitív törzsi lényeket” csinál, akik nem az objektív híradásokra figyelnek, hanem az őserdő dobjainak szavára, vagyis a pletykákra. A blog-univerzum nem más, mint pletyka-univerzum, a Wikipédiát is beleértve.

Más megszólalók - bár nem mindenki - valamivel optimistábbak Wolfe-nél. Elizabeth Spiers szerint a jó blogok a következő jellemzőkkel bírnak: jól megválasztott, sokszor kifejezetten egyedi témára koncentrálnak; gyakran és rendszeresen jelennek meg rajtuk új bejegyzések; eredeti vagy nehezen fellelhető anyagokat közölnek; jól vannak megírva, vagyis élvezet őket olvasni; lehetőséget adnak az olvasóiknak visszajelzésre, kommentálásra, vitára. Spiers szerint a blog tulajdonképpen kísérleti médium, új hírközlési, szerkesztési megoldások hatását lehet hatékony módon tesztelni vele.

A The Wall Street Journal összeállításából azt is megtudtam, hogy Kínában jelenleg körülbelül 16 millió aktív blogger tevékenykedik, és a számuk folyamatosan nő.

Eric és Don

Érdekes világ ez a YouTube. A mai sikerlista élén egy olyan film áll, amit a számláló szerint több mint hatszázezren néztek meg. Maga a film számomra tökéletesen értéktelennek tűnik, és ezt nagyjából az egész élmezőnyről elmondhatom. Ha viszont nem a tömegek bölcsességére támaszkodom, hanem egy hirtelen szeszélynek engedve beírom a keresőbe, hogy „Milton Friedman”, több tucat filmet kapok a jeles közgazdászról, a nézettség alapján persze jó messze az élmezőnytől.

Miről jutott ez most az eszembe? Arról, hogy befejeztem a Wikinomics magyar kiadásának átnézését. A könyv ősszel megjelenik. Ha valaki rá akarja magát hangolni, ajánlom, nézze meg a YouTube-on az egyik szerző, Don Tapscott könyvbemutató beszélgetését Eric Schidttel, a Google vezérével. Az Authors at Google sorozat egyik darabja ez, ott van fent a többi is. Schmidt úgy beszél rajta, mint aki tényleg olvasta a könyvet. (Nemrég voltam egy szakkönyv vitáján, ahol több hozzászóló azzal kezdte, hogy „én ugyan nem olvastam, de…”)

1 - 10 / 28 eredmény megjelenítése.
Tételek oldalanként
Oldal of 3