T-Systems

 

Szűrők törlése

Archívum

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

Figyelem, szolgálati közlemény!


A blog az archivummal együtt átköltözött a T-Systems nyitóoldalára, a többi blog közé.


Tehát végső soron ide.

Könnyebb, olcsóbb, megbízhatóbb

Egy könyvben találtam a következő adatokat. Az NDK-s titkosrendőrség, a Stasi fénykorában körülbelül százezer teljes munkaidős alkalmazottal dolgozott. Magánleveleket olvastak el, bankszámlákban kutakodtak, lakásokat poloskáztak be, egyszóval élték az ilyen szervezetek mindennapos életét. Munkájuk során 39 millió információs kartont halmoztak fel, az összegyűjtött dokumentumok hossza a polcokon több mint száz kilométer volt. A költségekre vonatkozóan nem találtam adatokat, de mindezekből jól látszik, hogy a személyi megfigyelés nagyon drága és fáradságos vállalkozás lehetett, nehézkes adatfeldolgozási feladatokkal.

Mára a helyzet tökéletesen megváltozott. Az egységköltségek zuhannak, az adatgyűjtés, a tárolás és a feldolgozás ezerszer könnyebb korszerűbb, gyorsabb és megbízhatóbb lett. William Binney, az amerikai NSA egykori alkalmazottjának becslése szerint az ügynökség 20 trillió „tranzakciót” halmozott fel telefonhívási, számítógépes levelezési, banki átutalási adatok formájában. Mennyi lenne ez papíron, polc-kilométerben mérve? Fogalmam sincs. Mindazonáltal a szervezet új adatközpontjának képei lenyűgözők.

Tegyük mindehhez hozzá a következőket: a Google új, kamerás szemüvegét jelenleg már körülbelül tízezren tesztelik. Oroszországban becslések szerint egymillió autóból filmezik menet közben folyamatosan az utat…

 

Google_Glass_01_tech2

Az autóm egy adatbánya

Tegnapelőtt elmentem a T-Systems konferenciájára, a Symposiumra. A szünetben meglátogattam az egyik külső teremben elhelyezett „játszóteret”, ahol mindenféle érdekes dolgokat lehetett megnézni és kipróbálni. Teszteltem a mobiltelefonos fizetést, bóklásztam az okos konyhában, elmeséltettem magamnak, hogyan fog működni az internetre kapcsolt, automatizált kerékpár-kölcsönzési rendszer.

A „connected car” pultnál, egy gyönyörű (és nyilván „connected”) autó mellett állva, képernyőn megjelenített grafikonokat nézegetve szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy az autóm fedélzeti számítógépe nemcsak a kocsi működéséről és állapotáról, hanem közvetve és fölöttébb szorgalmasan rólam is adatokat gyűjt, hiszen a jellemem, a vérmérsékletem, a szocializáltságom nyilván megmutatkozik a vezetési stílusomban, az autó pedig rögzíti, hogy mikor mit csinálok vele, megvan a véleménye rólam, mint egyébként minden beosztottnak a főnökéről. Ezek az adatok lekérhetők, rádión továbbíthatók, feldolgozhatók, az eredmények pedig mindenféle érdekelt felekhez eljuttathatók: nekem, a szerviznek, a biztosítómnak, a rendőrségnek…

Elgondolkodtató. Vajon mi jönne ki, ha egy furfangos adatbányász összefüggést keresne például a vezetési stílusom és a bankkártyám használatából kirajzolódó vásárlási szokásaim között? Nekem fogalmam sincs, van-e összefüggés, de lehet, hogy van. Miért ne lenne?

Madár

Az igazság az, hogy a Twitter sohasem keltett bennem különösebb izgalmat, egyáltalán nem érzek késztetést arra, hogy SMS-eket küldözgessek a világnak remélve, hogy valaki követni fog. Most viszont olvasgatom a híreket a madaras cég tőzsdei szerepléséről.

Mennyit érhet egy ilyen vállalat?

Doug Laney, a Gartner egyik vezető elemzője egyszer felmérte, hogy a Facebook tőzsdei megjelenése előtt, 2009 és 2011 között 2,1 trillió „tartalomdarabot” (pieces of content) gyűjtött össze lájkok, posztok kommentek stb. formájában. A tőzsdei induló árfolyamból kiszámolta, hogy minden ilyen darab körülbelül öt centet ért. Azt is megállapította, hogy minden akkori felhasználó nagyjából száz dollárra volt értékelhető.

Ezek egyszerű hányadosok: a vállalat aktuális piaci értéke, per a „tartalomdarabok”, illetve a felhasználók száma. Tegnap kitettem egy posztot - plusz öt cent? Kérdés az, hogy van-e ennek így valami értelme, használható eljárás-e ez, pláne akkor, ha egy internetes vállalat egyébként még soha nem volt nyereséges.  

Jefferson Five Cents - Jefferson Nickel - Jefferson 5C          

Kicsi, repül és adatot gyűjt

Innovációs tárgyú oktatási programokon gyakran használom példaként a mini robotrepülőgépek dinamikusan fejlődő világát.

Érdemes virtuális látogatást tenni például a 3D Robotics cégnél, ahol Chris Anderson (igen, Chris Hosszúfarok Anderson) az egyik tulajdonos. Mire jók a robotrepülők? A cég honlapja szerint ezek leginkább adatgyűjtő eszközök (figyelem: Big Data!), amelyek például a következő területeken bizonyulhatnak hasznosnak: mezőgazdaság, katasztrófák alatti/utáni helyzetfelmérés és mentés, szabadon élő állatokkal való gazdálkodás, térképészet, környezetvédelmi munkálatok, egészségügy és emberi jogok. A gépek lebontják a nagy adatgyűjtési akciók belépési korlátait.

Farmer vagy? Ellenőrizd a termést robotrepülővel és a hozzá kapcsolt intelligens adatgyűjtő és –feldolgozó rendszerrel. Okos mezőgazdaság – smart agriculture

 

Baby, don't cry

Egy Big Data tárgyú írást tanulmányozok éppen, később majd résztesebben is beszámolók róla. Éppen az adatok másodlagos, harmadlagos hasznosításáról olvasok. Miről is van szó? Valaki dolgozik valamin vagy valamivel, és közben mindenféle adatokat használ, amiket jó gazdaként összegyűjt, különösebb cél nélkül. Később kiderül, hogy ez a gyűjtemény önmagában vagy más adatbázisokkal kombinálva sokat ér, és ez az érték olyan hasznosítási lehetőségekből származik, amelyekre eredetileg nem is gondoltak. 

Itt van például egy Rest Devices nevű cég. Az ötlet tulajdonképpen egyszerű: úgynevezett non-contact szenzorokat tesznek babaruhákba, majd a velük nyert adatokat (légzés, testhőmérséklet, aktivitási szint stb.) szépen vizualizálva a tisztelt szülők okostelefonjába vagy számítógépébe továbbítják: ne tessék izgulni, a baba rendben van, hőmérséklet normális, éppen most fordult a hasára... Újmagyarul: smart baby monitoring.

Az adatokat célszerű lehet fellőni a felhőbe, hogy az aggódó ősök bárhol hozzájuk férjenek. Ha már ott vannak, el is lehet őket tenni. Száz felhasználó, ezer felhasználó, tízezer felhasználó… Egy hónap, egy év, három év… Ha ezt a céget pár év múlva eladják, lehet, hogy ez az adatbázis lesz benne a legértékesebb. Minden, amit a csecsemőkről tudni akarsz…

 

20120924_rest_devices_0637_final_scaled

 

 

 

A hetedik...

Ha minden jól megy, ez lesz a hetedik fejezet eleje:

----------------------------------------------------------------------------

BEFEKTETÉS A JÖVŐBE

 

 

Kenyában 2013 elején megkezdték Konza Techno City építését. Az eseményről tudósító cikkek az új települést Afrika legmodernebb városaként emlegetik, ami természetesen még csak a rajzasztalon létezik, de a világhálóra feltöltött látványtervek valóban a jövőbe repítenek bennünket. Az építkezés gyakorlatilag nulláról indul. A kiválasztott területen szavanna hullámzik, antilopok legelésznek – ha valaki 2013 őszén rákeresett a névre és az országra a Google műholdas térképén, ez a látvány fogadta.

    Kenya kelet-afrikai ország az Indiai-óceán partján. Sokáig brit gyarmat volt, függetlenségét 1963-ban nyerte el. Pontos népszámlálási adatok nincsenek, lakosainak becsült száma meghaladja a harminc milliót. Szegény ország, de Afrikában a fejlettebbek közé tartozik. A függetlenség kivívása után a gazdaság fejlesztéséhez ötéves terveket dolgoztak ki, majd a kilencvenes évek végén privatizációs programot indítottak el. A nemzeti össztermék legnagyobb részét ma is a mezőgazdaság adja, ahol modern farmok és ültetvények hagyományos paraszti gazdaságokkal keverednek. Az ipar fejlesztése sikeresnek mondható, és ugyanez a helyzet egyes szolgáltatási ágakkal is; ez utóbbiak között kiemelkedő jelentőségű az idegenforgalom.

    A World Economic Forum szerint az ország versenyképessége javul. 2013-as jelentésükben[1] Kenya a 96. helyen szerepel a rangsorban, ami tíz hellyel jobb az egy évvel korábbinál. A WEF szakértői szerint az ország innovációs képessége kiemelkedő: helyzetéhez képest sokat költ kutatásra és fejlesztésre, eredményes tudományos kutatóintézetekkel büszkélkedhet, amelyek hasznos együttműködést folytatnak az üzleti szektorral. Bár az oktatás egyáltalán nem terjed ki mindenkire, színvonala elfogadható. A pénzügyi szektor és a munkaerőpiac hatékonysága afrikai viszonylatban megfelelőnek mondható. A versenyképesség javulásának gátjai is vannak: az egészségügy helyzete (különös tekintettel a járványos betegségekre) komoly aggodalmakra ad okot, a várható élettartam a 60 évet sem éri el, a lakosok és a turisták biztonsága nem kielégítő.

    Az országot 2013 elején négy tengeralatti, széles sávú adatátvitelre alkalmas  optikai kábel kötötte össze a nagyvilággal, de már megkezdődött több új fektetése is. Az ország „átugrotta” a vezetékes telefon korszakát, a mobiltelefonok penetrációja más afrikai országokhoz viszonyítva kifejezetten magas, ráadásul a mobilokkal pénzt is lehet küldeni – a Kenyában bevált megoldást ma már több országba exportálják.

    Konza Techno City felépítése a kenyai kormány 2030-ig szóló stratégiai tervének egyik legfontosabb akciója. A Kenya Vision 2030 elnevezésű fejlesztési programot 2008-ban hirdették meg, fontosabb társadalmi, gazdasági és politikai komponensei megtalálhatók a világhálón. A mintát Ázsia leggyorsabban fejlődő országai, „tigrisei” adták. Legfontosabb céljai az ország iparosítása, jövedelmi szempontból a világátlag fölé emelése, a lakosság életszínvonalának jelentős javítása, mindezt egészséges és biztonságos környezetben. Megvalósításáról ötéves tervperiódusokban gondoskodnak, amelyek közül az első már véget is ért.

    A tervek szerint Konza Techno City ultramodern város lesz, aminek új fejlődési pályára kell állítania a kenyai gazdaságot. Világviszonylatban is óriási projektről van szó. A tervezést tapasztalt városépítők irányítják, akik a legfejlettebb országokban szereztek referenciákat. A beruházásnak több százezer új munkahelyet kell teremtenie. A kormány azt reméli, hogy az alapvető infrastruktúra megépülése után az üzleti világ is megnyitja a pénzcsapokat, és gyors ütemben megkezdődik a különböző vállalatok, vállalkozások, egyetemek, kutatóintézetek, hivatalok és más intézmények betelepülése. A városban oktatási intézményeknek, csúcstechnológiai multinacionális cégek helyi központjainak és innovatív, gyors növekedésre képes vállalkozásoknak kell összetalálkozniuk. A tervek közzététele után már több világcég jelezte, hogy szívesen gyökeret verne itt. Az első építési fázis végén a kormány már 30 ezer lakosra számít.

 

 

 

Városok és víziók

 

 

Megépíteni a fekete kontinens legmodernebb városát a szavannában… Mint láttuk, két évtizedes tervről van szó, egy átfogó gazdaság- és társadalomfejlesztési stratégia fontos komponenséről. Megvalósítása nyilván nem lesz könnyű, abban sem lehetünk biztosak, hogy sikerül. Két évtized nagy idő, közben nyilván fejlődni fog a tudomány és a technológia, a világgazdaságban visszaesések és fellendülések váltják majd egymást, átalakul maga az ország is, politikai fordulatok sem kizártak. Egy ilyen város minden bizonnyal elsősorban a fiatal generációnak épül, vagyis azoknak, akik a terv meghirdetése idején talán még csak általános iskolába jártak.

 

    Előrejelzések szerint évszázadunk közepén már több mint hatmilliárd ember fog városokban élni. A tömeges urbanizáció megállíthatatlan folyamatnak tűnik. A fejlődő világban emberek millió hagyják ott a falvakat és vándorolnak a több munkalehetőséget, magasabb életszínvonalat kínáló városok felé. Egyes mai városok lakosainak száma közepes méretű országokét is meghaladhatja. A város sokak számára a felemelkedést jelenti, a jobb élet ígéretét, a középosztályban való megkapaszkodás reményét.  

 

    Mindazonáltal a városok fejlődése nem egyenletes: szerencséjük szorosan összefonódik a betelepülő vállalatokéval és más intézményekével. A körülmények változásával egy város lejtőre kerülhet, hanyatlásnak indulhat, akár el is pusztulhat. Aktuális példa: Detroit városa, az autóipar egykori nyüzsgő fellegvára 2013-ban csődöt jelentett; fénykorában, az ötvenes években még közel kétmillió lakosa volt, a csőd idején viszont már csak körülbelül hétszázezer. Nemrég még a világ egyik leggazdagabb településének számított, ahová tömegesen áramlottak a tehetséges, vállalkozó kedvű emberek, kiváló mérnökök, kereskedők, nagy hírű oktatók; a csőd idején közzétett fényképeken viszont elhagyott, düledező házakat, eldobált autógumikat, hasig érő gyomot láthatunk. A lakosság egyharmada a szegénységi küszöb alatt él.  

    Új, modern várost építeni százezernyi lakos számára rendkívül ambiciózus, hosszú távú vállalkozás. A városok nagy többsége spontán módon alakult ki és fejlődik. Vannak azonban olyanok is, amelyek felépítéséről kormányirodákban, rajzasztalok mellett döntöttek. A kenyai Konza az utóbbiak közé tartozik. A dokumentumokból arra következtethetünk, hogy a döntéshozók egy úgynevezett „okos várost” álmodtak meg, ahol mindent az ésszerűség irányít, ami hatékony, élhető és fenntartható.

    Példákat más országokban is találhatunk. „Nulláról indított okos város” például Masdar City Abu Dhabiban. Az eredeti, több évvel ezelőtt meghirdetett terv szerint megemelt platformra kellett volna épülnie, a környezetbarát tömegközlekedést ez alatt akarták megszervezni. Egy másik kísérlet Songdo városa Dél-Koreában, a főváros közelében. A portugáliai PlanIT Valley impozáns látványterveit is megtalálhatjuk a világhálón. A kenyai városhoz az egyik mintát az egyiptomi Smart Village adta, de megemlíthetjük Cyberjaya városát Malajziában vagy CyberCity-t Mauritius szigetén.

    Egy-egy ilyen szupermodern város megtervezése és felépítése hosszú távú gondolkodást igényel. Sajnos a tapasztalatok szerint az élet nem mindig igazodik a tervekhez. Masdar City egyelőre kevésbé fantasztikus és futurisztikus a tervezettnél, felépítésének határidejét több évvel meghosszabbították. Songdo épületei a legkorszerűbb elektronikai berendezésekkel vannak felszerelve, lakos viszont egyelőre nincs elegendő, az emberek vonakodnak beköltözni a szupermodern otthonokba. A portugál PlanIT Valley építését elhalasztották, ami az ország gazdasági helyzetének ismeretében nem meglepő. Elképzelhető, hogy a kenyai Konza úgy épül meg, ahogy tervezték, de az sem kizárt, hogy a munka leáll, vagy élet nélküli, félig kész kísértetváros születik.

    A sajtóban és a világhálón fellehető impozáns városépítési tervek java része még csak jövőkép, vízió. A megvalósítás, az erőforrások biztosítása súlyos terheket ró az építőkre, miközben lehet, hogy a haszonból csak a következő generáció részesedik majd. Ekkora projekteknél a befektetés és a haszon időben messze eltávolodhatnak egymástól.

    Mennyire tervezhető a jövő? Milyen időtávra érdemes terveket készíteni? Mi a jobb: a szigorú tervszerűség, vagy az organikus, a mindenkori lehetőségeket kihasználó, spontán fejlődés?



[1] Global Competitiveness Report 2013-14. World Economic Forum

Nem mindennapi

Különleges matematikai képességek, Berkeley egyetem, állásajánlat a haditengerészettől, okos algoritmusok a hadsereg számára. Kocogás, részeg sofőr át a piros lámpán, tragikus baleset, szörnyű sebek, életmentő járókelők. Műtétek tucatjai, vakság, másfél év kómában, ébredés, lassú talpraállás. Csúcstechnológiai vállalkozás: Declara, székhely Palo Altoban. Különleges közösségi hálózat, tanuló rendszer: hogyan lépnek egymással kapcsolatba az emberek, milyen kérdésekre keresnek választ, ki tudja azokat a legjobban megválaszolni. Rendkívüli személyes sors, izgalmas vállalat. Bele kell ásnom magam. 

 

The co-founders of Silicon Valley startup Declara, Ramona Pierson and Nelson Gonzalez, in their dog-friendly Palo Alto office. 
Click above to see the tools included in their social learning platform.

 

A vállalkozó állam

 

Mariana Mazzucato: The Entrepreneurial State, magyarul: A vállalkozó állam. A könyvhöz Carlota Perez írt előszót, bizonyára nem véletlenül. A dél-amerikai kutató közvetlenül a dotcom válság után, tehát nagyjából tíz évvel ezelőtt érdekes könyvet publikált a technológiai forradalmak (innovációs ciklusok) természetéről. Ezek a nagy hullámok negyven-hatvan évig tartanak és több jellegzetes fázisból állnak. Az egyik megfigyelt szabályosság: a hullám beindulását követő befektetési, gründolási lázat válság követi, amiből a modern gazdaságban az állam segítségével lehet és kell kilábalni: meg kell fékezni az elszabadult pénzügyi szektort, gátat kell vetni a spekulációnak, dolgozni, termelni kell, csökkenteni kell a távolságot a gazdagok és a szegények között, a társadalom hasznára kell fordítani a sokféle újdonságot. Ha az állam észnél van, a válságot kellemes aranykor követi, amikor mindenki szépen gyarapodhat.

Carlota Perez tehát intervencionalista, vagy pontosabban neo-intervencionalista, aki szerint az államnak aktívan és erőteljesen be kell avatkoznia a gazdaság fejlődésébe, ebben az említett periódusban legalábbis.

Mariana Mazzucato hasonló nézeteket vall, ő is az aktív állami magatartás, a beavatkozás híve. Álláspontja szerint az államnak többet kell tennie a piac hibáinak óvatos korrigálásánál. Keynes jó kiindulópont, de kevés az üdvösséghez.

Az államnak többet kell tennie, már csak azért is, mert eddig is többet tett. Nem kell elhinni, hogy az állam szükségképpen lassú, bürokratikus, kerüli a kockázatot és nem tudja kiválasztani a győzteseket, éppen ezért a háttérbe kell vonulnia, össze kell húznia magát olyan kicsire, amilyenre csak lehet. Mesterségesen keltett mítosz az a nézet, hogy minden hasznosat az innovátor-vállalkozók teremtenek, no meg a természetes kiválasztódás, a piaci verseny. Piacgazdaság nincs erős állam nélkül, a piacgazdaságot tulajdonképpen az állam hozta létre. A fontos innovációk alapjait az állam teremti meg a maga befektetéseivel és döntéseivel.

Az innováció hálózatos jelenség, rendszer kell hozzá, aminek fontos komponense az állam. Mennyire fontos? Mazzucato kedvenc példája az Apple. Hosszú fejezetben mutatja be, milyen fontosabb technológiákra épül az iPhone, és ki bábáskodott azok bölcsőjénél. Következtetés: az Apple zseniálisan integrálta ezeket a technológiákat, remek designt tett hozzájuk, de magukat a technológiákat az államnak köszönheti: állami kutatólaboroknak, egyetemeknek, nagy állami fejlesztési projekteknek, vállalatoknak nyújtott, különböző formájú és tartalmú támogatásoknak, közvetlen befektetéseknek. Állam nélkül internet se lenne...

A vállalkozói szféra egyszerűen nem alkalmas arra, hogy korai, nagy kockázatú kutatásokkal foglalkozzon. A vállalkozók, a kockázati befektetők arra mennek, amerre az állam már kitaposta nekik az utat.  Az alapokat az állam teremti meg, a vállalkozások ez után indulnak virágzásnak.

Igazságtalan, folytatja Mazzucato, hogy a hasznot a lánc végén álló vállalkozások zsebelik be, magukat ajnározva, azt a látszatot keltve, hogy minden nekik köszönhető, az állam csak legyen szerény, húzódjon hátra, ne tartsa a markát. Nézzük csak megint az Apple-t: vajon mennyit juttatott vissza az állami költségvetésbe cserébe azért a tízegynehány technológiáért! Hogy lehet az, hogy egyes vállalatok hatalmas pénzeszsákokon ülnek, miközben az állam deficittel küzd?

Ha az állam a valóságban ilyen fontos szerepet játszik, befektetései után valamilyen formában meg kell kapnia az arányosan neki járó jutalmat. Az állam fejőstehén, de tisztességesen etetni kell. A részesedését persze arra kell fordítania, hogy a következő nagy innovációs hullám (jelenleg például a fenntartható energia vagy a nanotechnológia) alapjait megteremtse, utat építsen a dzsungelben.

Mazzucato tehát (az innováció területén legalábbis) neo-intervencionalista, az erős állam, az állami beavatkozás híve. Politikai szempontból ezek tulajdonképpen baloldali nézetek. A könyv az arányokról (az állam és a piac keverésének arányairól) sajnos keveset szól, és a volt szocialista országok tapasztalatait sem említi. Az olvasó hol csodálkozik, hol gyanakszik…