Kíváncsiságtól hajtva nem rég meglátogattam Carlota Perez honlapját és böngésztem egy kicsit a friss publikációk között. Kíváncsi voltam, mit szól az új válsághoz, hogyan hozza összefüggésbe az innovációs ciklusok modelljével.
A venezuelai kutató szerint egy új iparág „forradalma” új termékek, technológiák és infrastrukturális hálózatok formájában jelentkezik, amelyek egy „erőteljes nyalábot” alkotnak. Az ezekre épülő új vállalkozások az adott periódusban a fejlődés motorjává válnak. Az új technológiák, az új termékek átalakítják a mérnöki gondolkodást, új szervezési megoldásokat, együttműködési formákat, üzleti modelleket hoznak magukkal. Az innovációs hullám fellendíti a gazdaságot, nagyobb lesz a termelékenység.
Perez az innovációs ciklust két nagy fázisra bontja: az elsőt az installáció, a másodikat az összerendeződés korszakának nevezi. Ahogy a nevük is mutatja, az elsőben az építkezésen van a hangsúly, a másodikban a megépített eszközök, rendszerek kihasználásán, az azokhoz való alkalmazkodáson, a technológia és az azt körülvevő világ összehangolódásán. Ezeket a fázisokat egy válságos periódus választja el egymástól. Mindkettő két alfázisra bontható.
Az installáció korszakának első alfázisát a beindulás időszakának nevezhetjük. A technológiai újdonságok egy darabig lappanganak, csak világtól elzárt laboratóriumokban, feltalálók műhelyeiben léteznek. Akik kidolgozzák őket, sokszor nem is tudják, mire lesznek alkalmasak. A minőségük nem stabil, az előállításuk egyedi, éppen ezért nem gazdaságos. Egyes technológiák esetében ez a fázis évtizedekig is elhúzódhat.
A második alfázisban, amit Perez az őrület időszakának nevez, az újdonságok kikerülnek az emberek szeme elé: egyre többen próbálják ki őket, egyre többen foglalkoznak velük. Ha hasznosnak, fogyaszthatóknak bizonyulnak, felkeltik az üzletemberek érdeklődését is. Mivel ekkor az előző technológiai hullám már kifutóban van, az újdonságok egyre több tőkét vonzanak. Azok, akik egy új piacon először jelennek meg gazdaságosan termelhető, széles körben eladható termékekkel, nagy nyereségre tehetnek szert, ami tovább gerjeszti a befektetők érdeklődését. Sokat nyerhetnek azok is, akik először használják, alkalmazzák az új eljárásokat, teremékeket, az új infrastruktúrát. Mivel egy épülő iparágról van szó, a kereslet gyakran meghaladja a kínálatot, a piacon az eladók diktálnak. A piacon tömegesen jelennek meg az új vállalkozások. A várakozásokba – szállítói és vevői oldalon egyaránt irracionális elemek is vegyülnek, a tőzsdei árfolyamok elszakadnak a „konzervatív” kalkulációval számított piaci értéktől, a befektetői láz szerencsejátékra kezd emlékeztetni. Pénzügyi „buborék” fuvódhat fel, ami előbb-utóbb kipukkan. Az árfolyamok esni kezdenek, a befektetők sokkal óvatosabbak lesznek, az illúziók eloszlanak, a kockázati tőke felszívódik, sokan tönkremennek, csődöt jelentenek, vállalkozásként megszűnnek létezni. Ha az iparág már elég nagyra nőtt, a válsága akár általános gazdasági visszaesést is okozhat.
Az összerendeződés fázisa ezzel a válságos periódussal kezdődik. A válság helyrezökkenti az emberek gondolkodását, az illúziók eloszlanak. A befektetési kedv normalizálódik, a vásárlók józanabbak, visszafogottabbak lesznek, az eladók piaca a vevők piacává alakul át. Az iparág termékei beérnek, tömegcikkekké válnak, szabványosodnak, és egyre „szabványosabb” lesz a használatuk is. A figyelem középpontjába az építkezés helyett a felhasználás kerül: az előző fázis (sokszor nem kellően átgondolt) beruházásainak meg kell térülniük, a felépített rendszereket ésszerűen használatba kell venni, az újabb beruházásoknál pedig a korábbinál óvatosabban kell eljárni, elvégezve a megszokott „konzervatív” számításokat.
Perez az összerendeződés eme első szakaszát a szinergia alfázisának nevezi. Az elnevezés arra utal, hogy miközben az iparág korábbi lendülete a leírt módon alábbhagy, hatása a környezetére egyre kiterjedtebb és mélyebb lesz. A korábbi csodaváró jövendölésekből sok minden megvalósul, de lassabban a korábban vártnál. A most már nem egészen új iparág alkalmazkodik az őt körülvevő világhoz, az pedig alkalmazkodik hozzá, egyre kiterjedtebben, mélyebben, visszafordíthatatlanul. Az állam óvatosabban szabályoz, igyekszik megakadályozni egy újabb válságot. A pénzpiacok rendeződnek, visszazökkennek a normális kerékvágásba. Bár a technikai újdonságok már nem keltenek különösebb izgalmat, az élet nélkülözhetetlen feltételeivé válnak. Az új lehetőségek, megoldások, a kiépült infrastruktúra új életet lehel egy sor beérett iparágba, amelyek modernizálási akciókba kezdenek. Az üzleti világban terjednek az új, fokozatosan normává, elvárássá váló „legjobb gyakorlatok”. A termelékenység nő, a fejlődés harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb a korábbinál. Ezt a periódust sokan az elektromos ipar fejlődésének ahhoz a szakaszához hasonlítják, amikor már szinte minden árammal működött, maga az áramszolgáltatás viszont szabványos közüzemi tevékenységgé vált. A piacot egyre inkább néhány vezető vállalat uralja, konszolidációs folyamatok indulnak be felvásárlásokkal és összeolvadásokkal. Az új vállalkozások közül a korábbinál kevesebben igyekeznek a tőzsdére, tulajdonosaik inkább arról ábrándoznak, hogy egy szép napon megveszi a cégüket egy pénzes óriás.
A szinergia korszakának második alfázisa Pereznél az érettség nevet viseli. Ebben az időszakban egyre inkább megmutatkoznak az iparág fejlődésének, átalakító hatásának korlátai. A tanulás egyre gyorsabb, az árak csökkennek, a vállalkozók nyereséghányadán erősödik a nyomás. A termelékenység növekedése lelassul, ami újra kiélezi a jövedelemelosztási problémákat. Az iparág nagyjai befutott termékeikkel jól keresnek, mérlegeikben szép összeget tesz ki a pénzállomány, a felhalmozódott pénzt azonban már új leszállópályákat keres, amit gyakran más, a fejlődésben addig lemaradt országokban, vagy esetleg más iparágakban talál meg. A világ új innovációs hullámra vár.
Most akkro lássuk, mit is mond a mostani válságról Carlota Perez. Állásfoglalása egyértelmű: a pénzügyi szektor lezajlott (?) válsága nem egyéb, mint az őrület időszakának végét jelző krízis második felvonása. Az innováció ciklus elején a pénzvilág kötőfékjei elszakadtak, amire kezdetben szükség volt, de most már ideje visszazökkenni a normális kerékvágásba. A mostani válság ennek a visszarendeződésnek az idejét és szükségességét jelzi. Ebből az is következik, hogy Perez szerint a szinergia fázisának elején, egyfajta aranykor előtt állunk: ütemes növekedés, nagyobb társadalmi igazságosság, a pénzügyi és a „termelő” szektor jövedelmezőségének összehangolódása – erre számíthatunk, ha nem rontjuk el, és hogy ne rontsuk el, az állam határozott fellépésre, aktív gazdaság- és társadalomalakító szerepvállalására van szükség.
Szóval megint az állam, az állam, az állam. Most már csak az a kérdés, igaze van-e Pereznek, helyes következtetéseket von-e le saját modelljéből.
