A The Economist február 27-i számnak melléklete a körülöttünk hullámzó-áradó adattengerrel foglalkozik. Az egyik írás szerint egy új vállalati szakma (pozíció, feladatkör) van kibontakozóban, amit „data scientist”-nek neveznek. Ennek az „adattudósnak” vagy „adatszakértőnek” három dologhoz kell értenie: (1) az adatfeldolgozási szoftverekhez¸(2) a matematikai statisztikához és a (3) meséléshez (storytelling).
Az első kettőben nincs semmi meglepő. A „mesélés” minden bizonnyal az értelmezésre utal: az első két képesség akkor ér valamit, ha az eredményekből üzleti szempontból értelmezhető, értelmes, döntéshozók számára felfogható, hihető „történetet” lehet produkálni. Ha ez nem történik meg, a bonyolult műveleteknek, komplikált eljárásoknak, elegáns modelleknek nincs sok értelme.
Adat rengeteg van és adatokból könnyű újabb adatokat csinálni. A hozzáférés megoldható technikai kérdés. De vajon az „adatszakértő” a tűhöz visz közelebb, vagy a szénakazalt növeli? A kérdés ma már nem az, hogyan lehet a döntéshozók elé több információt tenni, hanem hogy miként lehet kevesebbet.
