iqsys.hu Guest

„Néha az élet színvonalára merült egy-egy nagy eszme, mely az egész országot forrongásba hozta; a legszenvedélyesebb harcok ütöttek ki; megyéről megyére megújult az indulatos küzdelem, mozgásba hozatott minden faktora a közéletnek, pazarolták a pénzt, édesgették a szavazatokat, státuscsínyeket követtek el, csodáit mívelték a hírlapi birkózásnak, két táborra osztották az egész országot, s nevezték egymást haladóknak és maradóknak, szabadelvűeknek és konzervatíveknek, pecsovicsoknak és kubinszkyaknak, fehér és fekete tollasoknak – és aki együtt nem élte át ezt a korszakot, a jövő ivadék törni fogja rajta a fejét, ha a zászlókra írt jelmondatokat olvasandja, melyek oly éles pártokra osztottak megyét, várost, gyakran még családokat is, hogy miért küzdöttek azok felett oly keserűen, s melyik volt a szabadelvű, melyik a tartogató párt, és mi okuk volt egymást így nevezni.”

Ez jó szöveg. Jókai írta a Kárpáthy Zoltánban. Pár napja böngésztem át, Wesselényi, Szentirmay és Kőcserepy vitáját keresve a pesti „telekblokád” feloldásáról. A filmben figyeltem fel rá, de a könyvben nem találtam meg, így a forgatókönyvet fogom majd idézni egy, a vezetői felelősségről szóló írásban.

Már két bejegyzést is írtam ebbe a blogba a luxuscikkek elektronikus kereskedelméről (Luxus, Luxus/2). Friss adalékként álljon itt egy új rekord az Oscar de la Renta divatházból: internetes boltjukban 80.000 dollárért kelt el egy szőrmebunda. A vevőnek állítólag „nem állt módjában a New York-i boltba beutazni”. Az eseményről a The Economist július 24-i száma adott hírt.

Szép Ernő: Hetedikbe jártam. Hetedikbe, méghozzá a régi rend szerint, vagyis a kamaszkor vége felé, nehéz időszakban, amikor az ember a helyét keresi, ismerkedik a világgal, amikor kezdi elveszteni az illúzióit. Kedves regény(ke) iskolai emlékekről, az osztályról, a barátokról, a tanárokról, egy sor jellegzetes kisvárosi figuráról. Kalandok, viharok egy pohár vízben, a bűn érintése, a férfivá válás rejtelmei, főpróbák az élethez. Örömök és csalódások költői bájjal átszőve, ami mögött mindig ott sejlik valami sötét, valami félelmetes, valami megfoghatatlan, valami ijesztő. Vékony jég, ami bármelyik pillanatban beszakadhat, a színes buborék szétpattanhat, és ezért állandón szorongani kell, félteni a pillanatot, a pillanat báját és szépségét.

Milyen hatással van az elektronikus kereskedelem a makrogazdaságra és a társadalomra? Milyen társadalmi következményei vannak az elektronikus kereskedelemnek? Mi a viszonya az elektronikus kereskedelemnek egyes társadalompolitikai célokhoz, mint például a foglalkoztatás növeléséhez?

Ezek bizony fogas kérdések. Schumpeternek minden bizonnyal igaza volt: az innováció kreatív rombolás, az új kiszorítja a régit, valamit elvesztünk és valami mást kapunk helyette, a mérleg a vesztés és a nyerés összevetéséből adódik. Az elektronikus kereskedelem innováció, tehát kreatív rombolás. Vajon mit mutat a mérlege? Például: mennyi munkahelyet teremt a kereskedelem elektronizálása, és mennyit szüntet meg? Jó kérdés egy kutatási programhoz.

Ha már a gazdasági-társadalmi hatásokról van szó, azt például tudjuk, hogy az elektronikus kereskedelem, ha kellő mértékben elterjed, lefelé szorítja és közelebb hozza egymáshoz az árakat, mivel a verseny intenzívebb lesz, az árakat pedig könnyű összevetni: romlanak az esélyei annak, aki nem bírja az árverseny vagy megpróbál drágábban árulni a többieknél. De mi a helyzet mondjuk a foglalkoztatással, a foglalkoztatás szerkezetével?

Nemrég került a kezembe a University of Chicago négy kutatójának tanulmánya egyes iparágak szerkezeti átalakulásáról az e-kereskedelem terjedésének hatására. Empirikusan is tesztelt modelljük szerint az e-kereskedelem az erősödő hatékonysági követelmények miatt a nagyoknak kedvez: a szuperhatékonysággal megszervezett „nagyüzemeknek” (népies nyelven: a teszkóknak). A könyvkereskedelemben például a nagyok bírják a legjobban, a közepesek közül sok kihullik, az egészen kicsik közül pedig az ügyesen szakosítottaknak van leginkább esélye. Az e-kereskedelem tehát átalakítja az intézményi és azon keresztül a foglalkoztatási struktúrát.

Ez persze csak egy kis mozaikkocka a gazdasági és társadalmi hatások képéhez, mindazonáltal önmagában is érdekes.

Sorra jönnek a záró beszámolók, napokon belül véget ér a nyári akciótanulási kurzus. Az utolsó foglalkozások egyikén a beszámolókhoz készített diasorok elkészítésének módjairól is beszéltünk. Először egy olyan diasort mutattam a hallgatóknak, amit egy nagy stratégiai tanácsadó cég készített: rengeteg szöveg, teljes mondatok, mindenféle vizuális eszközök stb. Másik szélsőségként belenéztünk Lawrence Lessignek a Google-nél tartott előadásába, az általa használt diákra figyelve, ami nem nagy kunszt, mert nála egy három szóból álló dia már zsúfoltnak számít.

Lessig egyébként a Read Only és a Read&Write világok különbözőségéről beszélt, nagyjából arról, amit a Remix című könyvében tárgyal.

Mozi: Szellemíró. Robert Harris könyvét nagyjából egy évvel ezelőtt olvastam el, írtam is róla egy röpke bejegyzést. Ha valaki veszi magának a fáradságot, e blog keresőjének segítségével könnyen megtalálhatja. Valószínűleg Polanskinak is tetszett, mert filmet csinált belőle. Egy jó közepes filmet. Nem rosszat, de nem is jót. Nézhetőt, de nem emlékezetest.

A film után hazafelé menet azon gondolkoztam, mitől volt jobb a könyv. (Amúgy nem sportszerű úgy beülni egy krimire, hogy az ember már tudja a végét.) Aztán rájöttem: az emberektől. A regény emberei színesebbek, elevenebbek, tapinthatóbbak, árnyaltabbak. Minden ilyen amatőr nyomozós kriminek az a sarokpontja, hogy egy amúgy félénk, visszahúzódó, kispolgári életet élő ember – jelen esetben a szellemíró – mitől kezd el egyszer csak élete kockázatásával a bűn nyomába eredni. Lelkiismeret-furdalása támad? Felébred benne az öntudatos honpolgár? Más embert csinált belőle a kaland elején a gyomorszájára mért váratlan ütés? Vonzani kezdi a szürke életét kiszínesítő kaland? Egyszer valóban élni szeretne? Hírnévre vágyik? Megbolondul? A könyvben ez világosabb volt, a film szellemírójával viszont nem tudtam mit kezdeni, ahogy a többi szereplővel sem. Még talán a professzorból lett CIA ügynök figurája a legérzékletesebb, szinte hallom, ahogy zizeg az agyában a bele táplált finom program.

Mi van a filmben az elnagyolt embereken túl? Ezen is töprengtem, majd rájöttem: a Nagyítás, a parkban futó jelenetek különös hangulata. A ridegség, az állandó szélzúgás, a bizonytalanság és a félelem, az események kiismerhetetlensége. A szellemíró meglát valamit, meg is tud néhány dolgot  - de vajon közelebb jutott az igazsághoz? A Nagyítás riportere felveszi és visszadobja a nem létező teniszlabdát. Polanski filmjében nincs labda, csak egy száguldó, masszív autó van, és aztán a szállongó papírok.

Kíváncsiságtól hajtva nem rég meglátogattam Carlota Perez honlapját és böngésztem egy kicsit a friss publikációk között. Kíváncsi voltam, mit szól az új válsághoz, hogyan hozza összefüggésbe az innovációs ciklusok modelljével.

    A venezuelai kutató szerint egy új iparág „forradalma” új termékek, technológiák és infrastrukturális hálózatok formájában jelentkezik, amelyek egy „erőteljes nyalábot” alkotnak. Az ezekre épülő új vállalkozások az adott periódusban a fejlődés motorjává válnak. Az új technológiák, az új termékek átalakítják a mérnöki gondolkodást, új szervezési megoldásokat, együttműködési formákat, üzleti modelleket hoznak magukkal. Az innovációs hullám fellendíti a gazdaságot, nagyobb lesz a termelékenység.

    Perez az innovációs ciklust két nagy fázisra bontja: az elsőt az installáció, a másodikat az összerendeződés korszakának nevezi. Ahogy a nevük is mutatja, az elsőben az építkezésen van a hangsúly, a másodikban a megépített eszközök, rendszerek kihasználásán, az azokhoz való alkalmazkodáson, a technológia és az azt körülvevő világ összehangolódásán. Ezeket a fázisokat egy válságos periódus választja el egymástól. Mindkettő két alfázisra bontható.

    Az installáció korszakának első alfázisát a beindulás időszakának nevezhetjük. A technológiai újdonságok egy darabig lappanganak, csak világtól elzárt laboratóriumokban, feltalálók műhelyeiben léteznek. Akik kidolgozzák őket, sokszor nem is tudják, mire lesznek alkalmasak. A minőségük nem stabil, az előállításuk egyedi, éppen ezért nem gazdaságos. Egyes technológiák esetében ez a fázis évtizedekig is elhúzódhat.

    A második alfázisban, amit Perez az őrület időszakának nevez, az újdonságok kikerülnek az emberek szeme elé: egyre többen próbálják ki őket, egyre többen foglalkoznak velük. Ha hasznosnak, fogyaszthatóknak bizonyulnak, felkeltik az üzletemberek érdeklődését is. Mivel ekkor az előző technológiai hullám már kifutóban van, az újdonságok egyre több tőkét vonzanak. Azok, akik egy új piacon először jelennek meg gazdaságosan termelhető, széles körben eladható termékekkel, nagy nyereségre tehetnek szert, ami tovább gerjeszti a befektetők érdeklődését. Sokat nyerhetnek azok is, akik először használják, alkalmazzák az új eljárásokat, teremékeket, az új infrastruktúrát. Mivel egy épülő iparágról van szó, a kereslet gyakran meghaladja a kínálatot, a piacon az eladók diktálnak. A piacon tömegesen jelennek meg az új vállalkozások. A várakozásokba – szállítói és vevői oldalon egyaránt  irracionális elemek is vegyülnek, a tőzsdei árfolyamok elszakadnak a „konzervatív” kalkulációval számított piaci értéktől, a befektetői láz szerencsejátékra kezd emlékeztetni. Pénzügyi „buborék” fuvódhat fel, ami előbb-utóbb kipukkan. Az árfolyamok esni kezdenek, a befektetők sokkal óvatosabbak lesznek, az illúziók eloszlanak, a kockázati tőke felszívódik, sokan tönkremennek, csődöt jelentenek, vállalkozásként megszűnnek létezni. Ha az iparág már elég nagyra nőtt, a válsága akár általános gazdasági visszaesést is okozhat.

    Az összerendeződés fázisa ezzel a válságos periódussal kezdődik. A válság helyrezökkenti az emberek gondolkodását, az illúziók eloszlanak. A befektetési kedv normalizálódik, a vásárlók józanabbak, visszafogottabbak lesznek, az eladók piaca a vevők piacává alakul át. Az iparág termékei beérnek, tömegcikkekké válnak, szabványosodnak, és egyre „szabványosabb” lesz a használatuk is. A figyelem középpontjába az építkezés helyett a felhasználás kerül: az előző fázis (sokszor nem kellően átgondolt) beruházásainak meg kell térülniük, a felépített rendszereket ésszerűen használatba kell venni, az újabb beruházásoknál pedig a korábbinál óvatosabban kell eljárni, elvégezve a megszokott „konzervatív” számításokat.

    Perez az összerendeződés eme első szakaszát a szinergia alfázisának nevezi. Az elnevezés arra utal, hogy miközben az iparág korábbi lendülete a leírt módon alábbhagy, hatása a környezetére egyre kiterjedtebb és mélyebb lesz. A korábbi csodaváró jövendölésekből sok minden megvalósul, de lassabban a korábban vártnál. A most már nem egészen új iparág alkalmazkodik az őt körülvevő világhoz, az pedig alkalmazkodik hozzá, egyre kiterjedtebben, mélyebben, visszafordíthatatlanul. Az állam óvatosabban szabályoz, igyekszik megakadályozni egy újabb válságot. A pénzpiacok rendeződnek, visszazökkennek a normális kerékvágásba. Bár a technikai újdonságok már nem keltenek különösebb izgalmat, az élet nélkülözhetetlen feltételeivé válnak. Az új lehetőségek, megoldások, a kiépült infrastruktúra új életet lehel egy sor beérett iparágba, amelyek modernizálási akciókba kezdenek. Az üzleti világban terjednek az új, fokozatosan normává, elvárássá váló „legjobb gyakorlatok”. A termelékenység nő, a fejlődés harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb a korábbinál. Ezt a periódust sokan az elektromos ipar fejlődésének ahhoz a szakaszához hasonlítják, amikor már szinte minden árammal működött, maga az áramszolgáltatás viszont szabványos közüzemi tevékenységgé vált. A piacot egyre inkább néhány vezető vállalat uralja, konszolidációs folyamatok indulnak be felvásárlásokkal és összeolvadásokkal. Az új vállalkozások közül a korábbinál kevesebben igyekeznek a tőzsdére, tulajdonosaik inkább arról ábrándoznak, hogy egy szép napon megveszi a cégüket egy pénzes óriás.

    A szinergia korszakának második alfázisa Pereznél az érettség nevet viseli. Ebben az időszakban egyre inkább megmutatkoznak az iparág fejlődésének, átalakító hatásának korlátai. A tanulás egyre gyorsabb, az árak csökkennek, a vállalkozók nyereséghányadán erősödik a nyomás. A termelékenység növekedése lelassul, ami újra kiélezi a jövedelemelosztási problémákat. Az iparág nagyjai befutott termékeikkel jól keresnek, mérlegeikben szép összeget tesz ki a pénzállomány, a felhalmozódott pénzt azonban már új leszállópályákat keres, amit gyakran más, a fejlődésben addig lemaradt országokban, vagy esetleg más iparágakban talál meg. A világ új innovációs hullámra vár.

    Most akkro lássuk, mit is mond a mostani válságról Carlota Perez. Állásfoglalása egyértelmű: a pénzügyi szektor lezajlott (?) válsága nem egyéb, mint az őrület időszakának végét jelző krízis második felvonása. Az innováció ciklus elején a pénzvilág kötőfékjei elszakadtak, amire kezdetben szükség volt, de most már ideje visszazökkenni a normális kerékvágásba. A mostani válság ennek a visszarendeződésnek az idejét és szükségességét jelzi. Ebből az is következik, hogy Perez szerint a szinergia fázisának elején, egyfajta aranykor előtt állunk: ütemes növekedés, nagyobb társadalmi igazságosság, a pénzügyi és a „termelő” szektor jövedelmezőségének összehangolódása – erre számíthatunk, ha nem rontjuk el, és hogy ne rontsuk el, az állam határozott fellépésre, aktív gazdaság- és társadalomalakító szerepvállalására van szükség.

    Szóval megint az állam, az állam, az állam. Most már csak az a kérdés, igaze van-e Pereznek, helyes következtetéseket von-e le saját modelljéből.

Nézegetem a számokat a The Economist július 10-i számának mellékletében, és azon gondolkodom, hogy vajon a cikksorozat tárgyát adó online szerencsejáték része-e az elektronikus kerskedelemnek. A polcomon több vaskos és ráadásul egészen friss e-kereskedelmi tankönyv sorakozik, találomra felütöttem közülük kettőt: egyikük több fejezetben is foglalkozik az internetes szerencsejáték-oldalakkal, a másik szemérmesen nem említi az üzletnek eme nemes válfaját a tárgyszókatalógusban.

A válasz amúgy a részemről igen: szolgáltatást adnak és vesznek az interneten, tehát ez e-kereskedelem. A számok egyébként imponálók. Az online szerencsejáték egyelőre csak 8-10%-ot ad a teljes (lottó, ló, sportfogadás stb.) szerencse-piacból, a bevételei viszont gyorsan nőnek, a múlt évben elérték a 26 milliárd dollárt. Mivel a játék egy része a szürke és a fekete zónában zajlik, ez a szám valószínűleg csak egy jó becslés lehet.

Az egészség jele az is, hogy az online játék bevételei akkor is nőni tudtak, amikor a szerencse szektor egészének – nyilván a válság miatt – összébb kellett húznia magát.

Kállai Ferenc elment. Rengetegszer láttam színházban, moziban, televízióban. Ha a nevével találkozom, nekem nem Pelikán József jut az eszembe róla, hanem a vállalati és hivatali életet bemutató régi magyar filmek vértolulásos vezető-figurái.

Személyesen legtöbbször a régi Nemzetiben láttam, rossz és jó előadásokban. Az utóbbiak közül hadd emeljek ki kettőt: az egyik a Tovsztogonov rendezte Revizor; Kállai játszotta benne a polgármestert; óriási élmény volt, kiderült, mire képes ez a társulat, ha egy rendkívüli tehetségű rendező veszi kézbe az irányítást.

A másik előadás a Faust. Egy óriási papírmasé agy lebegett a színpad fölött. Kállai frakkos, sétapálcás, vidám, szellemes Mefisztó volt benne, intellektuális ördög, aki élvezi az életet és nevet rajtunk.

Itt van az előző bejegyzésben szereplő fejezetrész folytatása.

(Amúgy a készülő könyv két teljes fejezete megjelent a CEO magazin két friss számában.)

-----------------------

Sokféle érzelem

Milyen érzelmekről van szó tulajdonképpen? Az érzelmeknek nincs egységes, mindenki által elfogadott rendszere. Általában a hangulattal, hajlamokkal, temperamentummal, személyiséggel, motivációval hozzuk őket összefüggésbe.

A második fejezetben már megemlítettünk néhányat a nagy változtatási akciókkal kapcsolatban. Azt igyekeztünk bemutatni, milyen tipikus érzelmi fázisokon megy keresztül egy olyan ember, akinek a mindennapos élete, a munkája, a feladatköre, a szervezeten belüli helye alapjaiban megváltozik. Azt is bemutattuk, hogy az érzelmek milyen jellegzetes viselkedésformákat idézhetnek elő: a sokk megbénítja az embereket, a düh meggondolatlan cselekedetekre sarkallhat, a depresszió tétlenné tesz, örömöt hozhatnak viszont az új dolgok kipróbálásával járó sikerélmények. A változási programot irányító vezetőnek érzelmi intelligenciára van szüksége ahhoz, hogy megértse és kezelni tudja ezeket az érzelmeket.

Megemlítettük az érzelmeket a vezetői szerepeket, feladatokat tárgyaló első fejezetnek a leadershippel foglalkozó szakaszában is: a leadership érzelmi viszonyt is jelent vezető és vezetettek között.

A munkát kísérő, az eredményes munkavégzést segítő vagy gátló érzelmek feltárásával és elemzésével sokan foglalkoznak. A magyar származású amerikai professzor, Csíkszentmihályi Mihály szerint az emberek akkor végzik boldogan a munkájukat, ha gyakran van részük úgynevezett áramlat-élményben[1]. Számtalan interjú alapján arra a következtetésre jutott, hogy az egyik legfontosabb emberi érzelem, a boldogság két folyamat együttes jelenlététől függ. Az elsőt differenciálódásnak nevezi: ez annak felismerését jelenti, hogy egyediek vagyunk, felelősek vagyunk magunkért, személyiségünk kibontakozásáért. A második folyamat az integráció, ami lényegében a többi emberrel és a környezetünkkel fenntartott kapcsolatrendszerünket írja le. Az áramlat élményét akkor élhetjük át (más szavakkal: akkor élvezzük legjobban a munkánkat, akkor érezzük magunkat boldognak munkavégzés közben), ha a feladataink megfelelnek a képességeinknek, lehetővé teszik személyiségünk kibontakozását, koncentrált figyelmet igényelnek, sikerélményeket adnak. Az áramlat-élmény tulajdonképpen önfeledt, intenzív tevékenykedést, euforikus állapotot jelent, amikor az ember megfeledkezik a külvilágról, a feladatra koncentrál, ami teljesen magával ragadja, amivel teljesen összeolvad.

Mit tehet egy vezető annak érdekében, hogy munkatársait ilyen áramlat-élményekhez juttassa? Csíkszentmihályi professzor szerint sokat: az áramlat-élmény fontos feltétele például a lehetőségek (a feladatok) és a képességek egyensúlya, a célok világossága, a gyors visszacsatolás a munka eredményességéről, a koncentrált munkavégzés lehetősége, az önállóság. Az áramlat-élményt átélő ember intenzívebben, eredményesebben dolgozik, az eredményesebb munkavégzés sikerélményeket ad, a sikeres embernek nő az önbecsülése, a nagyobb önbecsülés további munkára, még összetettebb feladatok megoldására motivál… Így áll össze a folyamat pozitív spirállá.

Milyen érzelmekkel kell számolni az elképzelt programozónál? Minden bizonnyal sokfélével. A kiválasztási eljárás során, amikor feladatokat kell megoldania, jövendőbeli főnökeivel, munkatársaival kell beszélgetnie, valószínűleg izgatott lesz, ami jó vagy rossz hatással lehet a teljesítményére. Ha megkapja az állást, egy darabig szorongani fog, hiszen teljesen új környezetben kell helytállnia és befogadtatnia magát. Az esetleges kezdeti kudarcok frusztrációt, apátiát, csalódottságot idézhetnek elő. Lehet, hogy kifejezett ellenszenvet fog érezni néhány kolléga iránt, akik nem az elvárásai szerint viselkednek. Ha izgalmas, képességeinek megfelelő feladatokat kap, fenti értelemben vett áramlat-élményt élhet át, a munkája boldoggá teheti. Ha kíváncsi természetű, élénk érdeklődést tanúsíthat új ismeretek vagy éppenséggel mások munkája iránt. Ha gyorsan tanul és fejlődik, feltámadhat benne a remény egy új feladatkör iránt. Egy kihívó, szép cél lelkesítheti, egy sikeresen lezárt munka elégedettséget kelthet benne, az elismerés pedig büszkeséggel töltheti el. Ha nem kapja meg a szerinte kiérdemelt jutalmat, dühössé válhat, ami akár hisztériába is átcsaphat. Mások sikere irigységet ébreszthet benne vagy ámulatba ejtheti. Ha sok csalódás éri, szomorú lehet, sőt, depresszióssá válhat, fantáziálásba menekülhet. Ha hirtelen túl sok feladatot, ellentmondásos instrukciókat kap, zavarodottság lehet rajta úrrá. Egy túl gyorsan közelgő határidő pánikhangulatot hozhat. Ha valamit nem tud jól megcsinálni, vagy valamilyen kárt okoz, bűntudatot érezhet. Megszeretheti egyes kollegáit, ami megnehezíti, hogy új helyre menjen, más feladatot vállaljon. Nagylelkűen lemondhat valamiről a többiek javára. Alkatánál fogva lehet közömbös, hideg, vagy akár barátságos, melegszívű. Lehet sértődős, heves, könnyen kirobbanó, vagy éppenséggel fegyelmezett, nyugodt, szerény. Kapcsolataiban lehet például visszafogott, félénk, de lehet agresszív, támadó is. Lehet nyitott, őszinte, barátságos, vagy zárkózott, emberkerülő, mogorva. Nem kizárt, hogy egyes feladatokhoz szenvedélyesen, mániákusan fog közelíteni. Érzelmi szempontból lehet stabil, kiegyensúlyozott, vagy rapszodikus, kiszámíthatatlan, szélsőségek között ingadozó.           

   Ha elképzelt programozónknak van intraperszonális intelligenciája, akkor tisztában van a saját természetével, ura az érzelmeinek, nem hagyja, hogy azok valamilyen meggondolatlan cselekedetre ragadtassák. Tudatosan kerüli az olyan helyzeteket, amelyek feldühíthetik vagy frusztrálttá tehetik, és hasonló tudatossággal igyekezhet olyan feladatokat és pozíciót találni, amelyek révén boldog, elégedett emberré válhat. Ha interperszonális intelligenciával is rendelkezik, akkor megérti, átérzi mások érzelmeit is, alkalmazkodni tud hozzájuk, befolyásolni tudja azokat.

A fenti felsorolásból is láthatjuk, hogy az érzelmek nagyon sokfélék lehetnek, és nehéz őket elválasztani azoktól a személyiségvonásoktól, cselekedetektől, magatartásformáktól, amelyekből erednek vagy amelyekben megnyilvánulnak. Az érzelmek egy része a személyiséggel függ össze, egyesek az ösztönvilágban gyökereznek. Vannak olyanok, amelyeket bizonyos helyzetek szinte automatikusan kiváltanak. Tudatosulásuk mértéke különböző lehet. Egyes érzelmeket el lehet fojtani, meg lehet szüntetni, át lehet alakítani, másokat nem. Ugyanaz a helyzet nagyon különböző érzelmi reakciókat válthat ki különböző emberekben: lehet, hogy egy különösen nehéz feladattal szembenézve az egyik lelkesedni, a másik pedig szorongani fog.

A pszichológusok már régen felfigyeltek arra, hogy bizonyos személyiségjegyek, magatartásformák és érzelmi megnyilvánulások rendszeresen együtt járnak, összekapcsolódnak, és ennek köszönhetően az emberek személyiségtípusokba sorolhatók. A szépirodalomban gyakran találkozhatunk velük, de érdekes irodalmi példák vannak személyes érzelmi élményekre is: idézett könyvében Csíkszentmihályi professzor például megemlíti, hogy az Anna Karenina egyik hőse kaszálás közben, a lendületes, ritmikus, látványos eredményt hozó munka hatására szabályos áramlat-élményt él át.

Az érzelmeknek kulturális vonatkozásai is vannak. Eltérő kultúrákban különböző események vagy cselekedetek válthatnak ki például féltékenységet, dühöt vagy aggodalmat. Az érzelmeket másképpen fejezik ki, azokat eltérő jegyekből lehet leolvasni, „dekódolni”. Éppen ezért a gondolkodási-logikai és a szociális érzelmi intelligencia mellett egy harmadikat is szoktak emlegetni: a kulturális intelligenciát, ami adott (például nemzeti, szakmai) kultúrák megértését, a hozzájuk való alkalmazkodás, a velük való összehangolódás képességét jelenti.